Íme egy megtörtént, valódi Milán-tündérmese.
Történt egy nap, hogy a megszületésre váró lelkek Isten előtt üldögéltek egy sorban. Azt figyelték, hogy itt lent a Földön ki legyen az Apukájuk és az Anyukájuk. Hangosan kacarásztak azon, hogy a leendő szülők mennyi haszontalansággal töltik az idejüket.
Egy kis lélek csodálkozva bámult egy párra, akik éppen a jövőjüket szövögették. Valami megmagyarázhatatlan kettősség kavargott bennük. Öröm az elkövetkező újnak és félelem a változástól. Ami a legjobban tetszett neki ebben a párban, hogy bár sok mindenben különböznek, egy dologban mégis egyformák. A nő nem is igazán nő, és a férfi sem volt igazán férfi. Inkább amolyan felnőtt testben ragadt gyermekek, akik még szívből tudnak kacagnak az élet tréfáin és őszintén sírni emberi sorsokon.
Ekkor ez a kis lélek összeszedte minden bátorságát, és odaállt Isten elé. Az volt a terve, hogy elmagyarázza, ő már készen van és megtalálta a szüleit is. De nem kellett mondania semmit, elég volt, hogy csak pajkosan összekacsintottak.
Majd ez a kis lélek megszületett. Furcsa kis kanyar különleges történetében, hogy Anyukájával alig találkozhatott földi életének első perceiben, viszont hamar megpillanthatta Apukájának soha nem látott, mégis szokatlanul ismerős arcát.
Rövid idő elteltével arra ébredt, hogy Anya és Apa könnyes szemmel suttogja: "Szeretlek." Mielőtt újból visszatévedt Álomországba, egy gondolata támadt, amit már korábban is biztosan tudott: "Jól választottam."
A fotót készítette: http://asm-foto.hu/
