Amikor Apa még nem volt apa, és Anya még nem volt anya, egy ködös délután olyan kósza ötletem támadt, hogy akár nyugodtan meg is halhatnék. Tudom, így a születésnapi köszöntőben valószerűtlen pont a halál gondolatával kezdeni, most mégis ezt fogom tenni.
Nem mintha a halált kívántam volna magamnak, de ott, abban a pillanatban úgy véltem, hogy majdnem teljes az életem: megtapasztaltam a vidámságot, az önfeledt kacagást, átéltem szomorú pillanatokat, elvarázsolt számos ismeretlen táj, láttam kanyargós életutakat, sok szívemhez közelálló emberrel ismerkedtem meg. Elégedett voltam a "majdnemmel". Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lett volna ezer dolog még, amit meg szerettem volna tenni. Ez csupán azt jelenti, hogy a múlt és jelen értékes percei mellet a jövőbeli ezer dolog számomra elhanyagolható volt.
Most már másképp gondolom. A születéseddel számunkra új időszámítás kezdődött. Egy Anya és egy Apa is megszületett. A közösen átélt első évünkkel pedig az az ezer dolog megsokszorozódott; most már nem nyugodnék bele egy olyan döntésbe, hogy köszönjek el az életemet kísérő emlékektől, hogy magam is emlék legyek.
Terveim vannak: szeretnék a kocsiban sírni, mikor először hagylak ott az óvodában. Szeretnék piskótát sütni, mikor bemutatsz az első barátnődnek. Szeretném kontyba fogni a hajam, mikor a diplomádat veszed át. Szeretnék bosszankodni, mikor a lakásodban üdvözölve megszúr a borostád. Szeretnék némán felsikítani, mikor gyermeked kitépi a fülbevalóm. Szeretném megsimogatni az arcod, mikor már nem lesz annyi erőm, hogy felkeljek az ágyból.
Drága Kisfiam! Isten éltessen első születésnapod alkalmából!
