Lufi. Ez volt a nyolcadik sor a bevásárló listán. Gondoltam, kicsit feldobjuk a raktáron lévő játékhalmokat és beújítunk ezzel a filléres ötlettel.
Az általam gondosan kiválasztott -elsősorban héliumos megtöltésre alkalmas - lufik felfújása Apának rózsaszínes pírt eredményezett a borostás arcán, de így legalább nem tudta kifejteni véleményét a filléres ötletemről. Végül megcsinálta, és a gyerek gazdagabb lett néhány új kedvenccel.
Másnap reggel Milán a félméteres lufi-kukaccal a kezében jelent meg, mondván, hogy "éhes kis férgecske" is velünk reggelizik, majd odaültette az asztalhoz. Ahhoz is ragaszkodott, hogy tálaljak neki meg, és tegyek a tányérjára kakaóscsigát. A reggeli kapkodós teendők mellett ez az egynapos éhes kis férgecske kezdte az idegeimet szálaira szedni. Én még nem készültem fel egy harmadik gyerekre! Meg egyébként is, éppen elég mosogatnivalóm van férgecske nélkül is! Milán azonban elégedett volt az asztali társaságával és a láttam a szemében az elismerő pillantást, mikor felfedezte, hogy kis barátja tényleg megette a kakaóscsigát. Én pedig elégedetten töröltem le a maradék kakaót a szám sarkáról és nekiláttam kibővült családunk után is összerámolni.
A délután is jól ment. Apának ismét sikerült bebizonyítanom, hogy két gyerek és egy féreg mellet is sikerült megőriznem nőiességem, miközben a legszebb mackónadrágomban megmutattam, hogy milyen jól megy a dekázás a nyúl-lufin. Mondanom sem kell, sikerült elkápráztatnom! Milánt különösebben nem értékelte a bemutatóm, inkább kiabált, hogy hagyjam békén a nyulat. Igaza lett. Nyúl kipukkant. Pontosabban kidurrant, mert ezek a héliumos lufik alapból vastagabb gumiból vannak legyártva, hogy hangosabban szóljanak. Ez jóóó mindenkinek.
Az iszonyatos durranást követő tíz másodpercnyi csendben mindannyian hallgattuk a falióra ketyegését. Ez aztán a családi idill! A csendet Milán törte meg. Nem kérdezett semmit, csak nekiállt torka szakadtából sírva üvölteni. Elnézve szomorú arcocskáját, két dolog érdekelt igazán: egy: vajon miért várt ezzel ilyen sokáig? Kettő: hogy csinálja, hogy mindjárt könnyei is vannak? Az eseményhez -azaz a torka szakadtából történő könnyes üvöltéshez- Liza is csatlakozott. Na, most kezdtem csak magam igazán rosszul érzeni. Még jó, hogy láttam apát a szőnyegen, ahogy rázkódik a röhögéstől, mert hallani biztos nem hallottam volna meg.
Bartoserikásan folytatva: Anyának támadt egy jó ötlete:
-Ne sírj Milán, majd én megragasztom.
Apa csóválta a fejét, mindketten tudtuk, ebből nem fogok valami jól kimászni, de addig is nyerek egy kis időt. Ez volt a legfontosabb, mert ezzel a megoldással mindkét gyermek kibékült és elcsöndesedett. Komótosan előszedtem a celluxot, a nyúlmaradványokat a szőnyegről, és nekiláttam. Milán aggódva figyelte, miközben én többször biztosítottam, hogy igen, majd a ragasztás után fel is fújom. Apa persze még jobban csóválta a fejét. Mintha nem tudnám...
Kész! És igen, még fel is fújtam, csak épp nem lett olyan nagy, mint korábban. De a legjobb, hogy Milán tökéletesen elégedett volt az eredménnyel! Hittünk a lufi-nyúlunk tökéletességében és csak ez számít.
Nos, kedves Anyukák és fejcsóváló Apukák, így kell ezt csinálni.
