A gonosz arca

- Lila ballonkabátot hord és fekete gumicsizmát. A vállán keresztbe vetve megkopott zöld tarisznyája. A haja kócos, az arca borostás. Megjegyezted?
Ő engedelmesen bólint, én meg végre megnyugszom. Most már nem lehet baj.

...

Aham. Ugye, milyen egyszerű lenne?
Szüleink receptje, az ezerszer hangoztatott "ne állj szóba idegenekkel" a sejtjeinkig ivódott belénk és talán ennek köszönhetően a lila ballonkabátos férfi csak némán elkullogott mellettünk. Időközben azonban eltelt 20, 30, 40... év, és a mai kor gonosza már nem hord ballonkabátot, sőt kifejezetten kedvesen beszélget velünk tizennégyéves virtuális maszkja mögött. Az óra kattogó másodperceinek ritmusára a veszély állandóan új arcot ölt, sokszor mi magunk sem ismerünk rá.

Én azonban olyan embert szeretnék nevelni a fiamból,  aki egészséges szociális érzékenységgel teremt kapcsolatot a társadalom különböző rétegeivel, és aki nem hunyja le a szemét, ha lát egy mozgássérültet, nem fordítja el a fejét, mikor megpillant egy árokban fekvő részeget. A vallási eltérések, a kulturális sokszínűség, a különböző népcsoportok hagyományai felcsigázzák, lázba hozzák és nem szegregálják.

Neveltetésünk, közvetlen környezetünk, a médiából erőltetett benyomások, és minden olyan behatás, ami érzékszerveinkkel fogható súlyozza az előítéleteken alapuló elutasítást vagy az őszinte kíváncsiságon alapuló nyitottság előtérbehelyezését . Szülőként így mindössze egy kérdés marad: eme nyitott, érdeklődő szemléletet hogyan lehet egyensúlyba hozni a veszély felismerésének képességével, vagy ennek hiányában egy mértékletes óvatossággal?

Új év, új gondolatok

Furcsa, hogy a tegnap egy pár főtt virslivel lezárt egy korszakot, és a ma egy tál lencsével megnyitott egy újat. Az új korszak első napjának első óráját nem is mi választottuk meg, csak megyünk a hagyomány útján, és elfogadjuk, hogy EZ lesz az a nap, mikor vakítóan fehér új lapunkat -fejlécén 2012- kezünkbe vesszük.
Az új évbe most sem mámoros éjszaka és a konfettitől kócos hajam kísért el, hanem kisfiam egyenletes szuszogása. Most még csak ez számít.
Már nem nézünk hátra -legalábbis egy ideig-, nem keresünk kibúvókat, csak gyönyörködünk az új, még mindig hófehér lehetőségünkön. Terveket szövünk, hogy milyen sok színes emlékkel, elhatározással töltjük meg, de egyenlőre nem merünk ráírni semmit.
Én, a magam részéről összegezést sem készítek. A pillanat döntéseinek sikerességét -legyenek jók vagy rosszak- az idő válaszolta meg, és ez így lesz most is, nem tehettünk ellene semmit. Talán nem is akarunk. Az elkövetett hibák, a rosszul megválaszolt kérdések, a bántó szavak mind hozzájárulnak ahhoz, hogy személyiségünk tovább forrjon a tökéletesség felé.
Az új évet kísérje hangos, szívből eredő kacaj és a múlt barátságainak őszinte simogatása. Talán ezt írom a papíromra, és ezt kívánom Nektek is.