Ő engedelmesen bólint, én meg végre megnyugszom. Most már nem lehet baj.
...
Aham. Ugye, milyen egyszerű lenne?Szüleink receptje, az ezerszer hangoztatott "ne állj szóba idegenekkel" a sejtjeinkig ivódott belénk és talán ennek köszönhetően a lila ballonkabátos férfi csak némán elkullogott mellettünk. Időközben azonban eltelt 20, 30, 40... év, és a mai kor gonosza már nem hord ballonkabátot, sőt kifejezetten kedvesen beszélget velünk tizennégyéves virtuális maszkja mögött. Az óra kattogó másodperceinek ritmusára a veszély állandóan új arcot ölt, sokszor mi magunk sem ismerünk rá.
Én azonban olyan embert szeretnék nevelni a fiamból, aki egészséges szociális érzékenységgel teremt kapcsolatot a társadalom különböző rétegeivel, és aki nem hunyja le a szemét, ha lát egy mozgássérültet, nem fordítja el a fejét, mikor megpillant egy árokban fekvő részeget. A vallási eltérések, a kulturális sokszínűség, a különböző népcsoportok hagyományai felcsigázzák, lázba hozzák és nem szegregálják.
Neveltetésünk, közvetlen környezetünk, a médiából erőltetett benyomások, és minden olyan behatás, ami érzékszerveinkkel fogható súlyozza az előítéleteken alapuló elutasítást vagy az őszinte kíváncsiságon alapuló nyitottság előtérbehelyezését . Szülőként így mindössze egy kérdés marad: eme nyitott, érdeklődő szemléletet hogyan lehet egyensúlyba hozni a veszély felismerésének képességével, vagy ennek hiányában egy mértékletes óvatossággal?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése