Egy korszak lezárult. Milán betöltötte a harmadik életévet. Isten éltessen kicsi Milán!
Köszönöm az eddigi vidám történeteket, izgatottan várjuk a folytatást!!!
...
Általában nem vagyok fáradt, pedig már három éve nem aludtam ki magam. Sohase vagyok éhes, mert Milánnal legalább napi ötször kell étkezni. Szinte mindig koszos vagyok: gyurmás, vízfestékes, bolognai szószos, nyálas, anyatejes. Jellemzően a felsoroltak mindegyike egyszerre jelen van rajtam.
Próbálok egyensúlyozni az anya-háztartásvezető-feleség szentháromság között. Gyakran nem sikerül, és vagy a gyerek(ek) ordít(anak), vagy a liszt landol a konyhakövön, vagy a férj alszik a nappaliban. Ezeket leszámítva élvezet az anyaság.
És hogy mit lát ebből egy majdnem hároméves? Íme:
Milán roppant fontoskodó képpel futkos a nappali és a fürdőszoba között. Nem csinál semmit, de nagyon elfoglaltnak tűnik. A kezét összekulcsolja a feje mögött, mintha a haját szeretné összekötni. Össze-vissza halandzsáz és egy percre sem áll meg. Aztán hirtelen megfordul, rám néz és megmagyarázza az értelmetlen viselkedésének okát:
- Próbálok anya lenni, de nem sikerül.
...
Szerencsénk van. A női-férfi szerepek, különbözőségek és hasonlóságok Liza születésével hamar tisztázásra kerültek. Bár Milán számára korábban is természetes volt, hogy bejöhetett hozzám, amikor fürödtem és most is, mikor szoptatok. Így aztán nem kérdezősködik, tudja mitől fiú a fiú és mitől kislány a kislány.
Egy nap azonban azzal a váratlan kijelentéssel állt elő, hogy Apa kislány. Tudtuk, hogy huncutkodik, de azért biztos-ami-biztos alapon, helyreráztuk ezt a kérdést és végigvettük a családtagjaink nemi identitását. Egész pontosan a következő tematikát követve:
- Apának mije van?
- Fütyije.
- Anyának mije van?
- Puncija.
- Milánnak mije van?
- Fütyije.
- Lizának mije van?
- Puncija.
- Maszat kutyának mije van?
- Csontja!
...
Milánnak vannak kialakult szokásai. Olyan szokások, amelyeket minden nap ugyanakkor, ugyanolyan sorrendben elvégez. Ezekhez ragaszkodik, nem kíván rajtuk változtatni. Ilyen például, hogy a mikrót csak ő indíthatja el. Úgy, hogy mindig apa székére áll fel. Úgy, hogy nekem, mindig azon kell ülnöm. Pontosabban végig ott kell ülnöm, amíg a mikró dolgozik. Apa nem ülhet le helyettem és én nem állhatok fel menet közben. Ellenkező esetben -nekünk szülőknek- súlyos következményekkel kell számolnunk. Konkrétan krokodilkönnyes "anyaaaa" üvöltéssel, kiegészülve egy később csatlakozó klasszikus és indokolatlan "ooááá" babasírással Liza által. Egy ilyen másik szokás, hogy a déli alvása után Milánnak jár néhány mese a laptopról. A meséket ő választja kis, és a gombot, -ami elindítja a mesét- csak és kizárólag Anya indíthatja el. Azaz én. Igazán kiváltságos embernek érzem magam.
A minap már javában ment a mese, miközben Liza is felébredt délutáni szendergéséből. Kihoztam a szobából és letelepedünk Milán mellé a kanapéra.
- Nézhetünk veled mesét? -kérdeztem.
- Sajnos nem. Ez egy veszélyes mese. Nézzétek meg inkább....a.... sütőt!
...
Az apa-fiú párbeszédek elég kurták, ha Milánnak rosszkedve van, vagy éppen úgy dönt, hogy kiteljesedik a dackorszakában. Általában valahogy így zajlik.
Apa: - De szép a rajzod.
Milán: - Nem szép!
Apa: - Megmutatod..?
Milán: - Nem mutatom!
Apa: - Ügyes vagy!
Milán: - Nem vagyok!
Le a kalappal Apa előtt, mert minden nap kész felvenni a kesztyűt. Én már nem vagyok ilyen türelmes. Ezért is én viszem az orvoshoz. Tudja, ha azt mondom, rá kell állni a mérlegre, akkor nincs apelláta. A legkeservesebb sírás sem hat meg, így -jobb esetben- szót fogad.
Szerencsémre a dacosságot velem szemben nem (sűrűn) gyakorolja.
Egy nap így szólt hozzám:
- De csinos vagy, Anya!
Csak elmosolyodtam, hiszen a farmer, póló, télikabát, összekötött haj összeállításra nem épp ezt a jelzőt használnám. Miközben leellenőriztem az igazságot a tükörben, Apa közbevetette:
- Te aztán tudsz udvarolni, kisfiam!
- Nem tudok! -hangzott a gyors felelet Apának.
- Dehogynem, Milán. Az okos kisfiúk ilyen szépen udvarolnak, mint te.
- Az okosok úgy udvarolnak, hogy KUKURIKÚÚÚÚÚ!
...
Természetesen nálunk is sok a konfrontáció a két gyerek között. Ugyanabban az időpontban akar mindkettő játszani a készségfejlesztő autóval, vagy szétszórni a nappaliban az én teafiltereimet. Kitaláltunk rá egy megoldást, ami persze nem működik, de azért előszeretettel alkalmazzuk. A lényeg, ha a Nagy elvesz valamit a Picitől, az nem (nagy) baj, viszont cserébe adnia kell valami mást.
Milánba ez olyannyira beleivódott, hogy már rajtunk is gyakorolja:
Izgatottan készültünk Milán 3. születésnapjára. Még tortát is sütöttem. Amolyan mindenhároméves-álma-tortát: kakaópiskótás csokipudingos tejszínes torta csokihabbal. Milán minden munkafolyamat után élvezettel nyalta ki a lábasokat. Mikor aztán elkészült és felvetettem, hogy megesszük, így reagált:
- Apa nem ehet a szülinapi tortámból! Ő egyen inkább... lekváros kenyeret!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése