Azóta sokminden történt velünk, vele.
Egy élet kevés lesz nekünk, hogy megköszönhessük Neked, hogy ismerhetünk, hogy Veled lehetünk, hogy szerethetünk.
Nagyon boldog harmadik szülinapot, Liza!
Még nem volt kétéves, mikor látogatóba mentünk Ritáékhoz. Ők egy szép, régi családi házban laknak, mely tele van mindenféle műalkotással. Szerencsések, mert egyik közeli rokonuk a bécsi szépművészeti múzeum alkalmazottja és -nem mellesleg- igen tehetséges festő.
Míg Milán csúszdázott Leonnal a nappaliban, addig Liza felfedezett egy kisgyermek nagyságú Madonna-szobrot a sarokban. Megállt előtte, és egy rég nem látott közeli ismerősünket felismerve, hangosan így szólt:
- Mama!
Ritával mosolyogva összenéztünk, majd én gyorsan megmagyaráztam a helyzetet.
- Legalább most már ti is tudjátok a titkunkat.....
...
Emlékszem, sokak szemében kényes téma volt, hogy én több mint kétéves koráig szoptattam. Kaptam hideget-meleget. Nekünk azonban jó volt,legalábbis egy ideig... míg huncut mosollyal az arcán meg nem kérdezte tőlem közvetlen szoptatás előtt:
-Mi van benne?
-Tej! - válaszoltam.
-Megint?!
...
Liza sokáig meg volt róla győződve, hogy neki is van fütyije. Igazából megértem, valahol mélyen én is irigykedem a fiúknak azon speciális képességére, hogy állva is tudnak pisilni. Rettegéssel néztem minden este, ahogy odaáll a wc elé, és állva pisilést imitál, pont, ahogy a bátyjától látta pár perccel ezelőtt.
Ebben a kérdésben sokáig teljesen megingatatlan volt. Mivel Milánnal fürdik -aki szavai és tettei amúgy is amolyan félistentől valók számára - érthető, hogy a fütyi-birtoklás kérdésében is utánozni szeretné őt. De! A pocakjának mérete- amire nagyon is büszke és rendszerint ki is dülleszti- megakadályozza abban, hogy felismerje, ebben a kérdésben leginkább rám -azaz anyjára- ütött.
Egy este aztán a kétéves tudását felhasználva aztán maga helyrerakta a dolgokat:
-Nem vagyok kisfiú, nem vagyok kislány. Mérges krokodil vagyok!
...
Állítólag a játszótér segíti a gyermekek szociális fejlődését a legjobban. Nem tudom, de az enyémek a játszótéren nem nagyon foglalkoznak a kapcsolati tőkéjük bővítésével. Helyette inkább csúszdáznak, hintáznak, libikókáznak, fára másznak, ami mind mind magányos tevékenység. Liza persze árnyékként követi Milánt, én meg árnyékként követve segítem fel Lizát a csúszda alsó lépcsőfokára, rakom bele a hintába, és nyomom le a libikókát.
- Együtt megyünk. Káposzta a fejünk.- énekelte Milán vidáman a hintán.
Liza azonban nem csatlakozott az énekhez, helyette inkább minden nőiességét félredobva artikulálatlan hangon visszaordított a hintából:
- Neeeem káposzta a fejünk!!!
- Ugyan, Liza, ez csak egy dal!-próbáltam csitítani méregzsák kétévesemet.
- Ez nem dal! Ez PROBLÉMA!
...
Nyaralásunk alatt történt, hogy a teraszon állva vártuk, hogy végre Beáék megérkezzenek: Bea, Fecó és a KISBABA. Liza nagyon szereti a kisbabákat. Az ő világában kétféle kategória létezik: a kisbabák és a nagylányok. Ő pedig a saját érdekeitől függően sorolja be magát a szükséges osztályba.
A teraszon állva pár perc elteltével türelmetlenül érdeklődik:
-Hol vannak már?
Mi is jól emlékszünk azokra az időkre, mikor a gyerekeink kisbabák voltak, és mindig százféle dolgok kellett magunkkal vinni. Szerencsére azóta nagyobbacskák lettek, és sok felesleges kacatot otthon hagyhatunk. Most mikor útra kelünk, akkor már csak ezerféle dolgot viszünk magunkkal, amik időközben hozzánőttek a gyerekeinkhez és nélkülük egy lépést se tudunk tenni. Szóval, jól ismerve a gyerekes utazások táskáinak számát, próbáltam megmagyarázni Lizának a késedelmük okát.
-Csak összeszedik a hóci-mócit és jönnek.
-Miért? A kisbabát Hóci-Mócinak hívják?!
...
Sajnos, Liza hajlamos a kruppra. Jól emlékszem az első rohamára. Teljesen felkészületlenül ért minket. Persze rögtön rávetettük magunkat a netre és pár perc alatt diagnosztizáltuk a betegséget. Azon az éjszakán nem sokat aludtam.
Azóta beszereztünk mindent, ami megelőzheti a rohamot. Liza is megszokta, hogy közbe-közbe neki salvus vizet kell inhalálni, és éjszaka az ágya mellé felállított a párologtató csendes zúgására alszik.
Látom ám, hogy az esti meseolvasás közben huncutul lemászik az ágyáról és óvatosan ráül a párologtatóra.
-Liza! Mit csinálsz?! -kérdeztem dühösen.
-Inhalál a popóm.
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése