Anyáék vesznek -első rész-

Gondolom minden család életében eljön az az időszak, mikor a gyermek háziállatot szeretne. Ti szerencsések vagytok, mert a mi gyerekünk hüllő és kétéltű-mániás. A szüleinktől eltanult komoly érvrendszereket mi nem tudjuk használni, hiszen nem a klasszikus "beszéljük-le-a kutyáról-macskáról" eset áll fenn. De azért keményen próbálkoztunk mi is.
- Teknőst ne: az túl zajos (de tényleg, állandóan tologatják a köveket..),
- kaméleont ne: túl kényes,
- leguánt ne: attól meg én félek,
- békát ne: túl hangos, és különben is télen az összes vagyonunkat élő rovarra kéne költeni.
És a HIPER-SZUPER-ÁSZ-kifogás: nem tudunk elmenni nyaralni, mert nem lesz senki, aki etesse a mi háziállatunkat.
Na, és ezen a ponton kényelmesen hátradőltem. Elégedett vigyorral néztem Apára, hogy ÉN megint megcsináltam és leszereltem a gyereket! Mire Milán:
- Akkor tartsunk óriáskígyót, azt elég havonta csak egyszer megetetni...!
Bakker! Igaza van! Gyűlölettel gondoltam a budapesti állatkert dolgozójára, hiszen ezt ő mondta! Ezek az ő szavai voltak augusztusban! Kezében a bébi-óriáskígyóval, szigorúan bizalmas kígyó-tartási információhoz juttatva manipulálta a mi háziállat-szűz gyerekünket. Még jó, hogy a Liza épp aludt, és nem hallhatta! Okos gyermek!
Éppen kezdtem volna összeszedni önbizalmam maradék darabkáit a konyha hideg kövéről, mikor Apa végre kisegített.
-Milán, gondoljuk végig, és akkor karácsonyra kaphatsz egy háziállatot.
Hmmm, nem rossz ötlet. Milán mániái általában 2-3 hónap alatt lecsengenek. Kivéve a traktor-mániája, ami majdnem egy évig tartott. De akkor csak kétéves volt. Életemben nem rajzoltam még annyi traktort, mint akkor! Meg a dinó-mániája, ami meg kb. fél-évig tartott. Haragudtam is szüleimre, mert annak idején engem még a legalapabb dinoszaurusz-ismeretekkel sem láttak el. Bezzeg Apa! Csak úgy dobálta a különböző latin neveket! Lényeg a lényeg, hamar behoztam lemaradásomat, és most már bármelyik őslénykutatót le tudnám alázni az ismeretanyagommal. Milánról nem is beszélve!
Tehát Karácsony. Bő 4 hónap. Reméljük elég lesz.
A következő napok eseménytelenül teltek: terrárium barkácsolás papírból, terrárium berendezése az ablakban, terrárium videók nézése a youtube-on, terrárium nyomtatása.

Gondoltam, jól jönne egy kis változatosság a gyermekek életében, valami új programot kéne csinálni. Mivel amúgy is elég kreatív vagyok, most se okoztam csalódást a gyerekeimnek:
-Menjünk el a temetőbe! Ott még sohasem voltunk.
Legalábbis az eferdingi temetőben. Sikerült meggyőznöm a gyerekeket, hogy jó kis program lesz az.
Odaérve, mindjárt kiszúrták Jézust keresztre feszítve. Sok-sok kérdést kaptam ezzel kapcsolatban, de hamar megértették, hogy ez az a Jézus, akinek a szülinapját ünnepeljük Karácsonykor. Illetve a bazilikuszgyík -alias Jézus-Krisztus gyík- is róla kapta  nevét, hisz mindketten tudtak vízen járni. Na jó, a baziliszkusz csak futni tud, de azért ez sem elhanyagolható teljesítmény. A temetőben megnéztük a sírköveket, elolvastuk kik fekszenek ott, és még szöcskét is fogtam.
Este aztán Milán vígan meséli a nagyszülőknek, hogy ő bizony karácsonyra kap egy igazi háziállatot. Valószínű gabonasiklót, mert azt elég hetente egyszer etetni és kakilni is csak hetente egyszer szokott.
Anyukám rácsodálkozik (nem a kakilós-dologra):
-Tényleg? A Jézuska hoz majd neked egy gabonasiklót?
Milán rezzenéstelen arccal válaszol a temetőben magába szívott új tudásával felvértezve:
- Nem! Ő már meghalt. Anyáék vesznek.

Hát igen. Azt hiszem folyt.köv Karácsonykor...